Vallomás a mostoháról

Bizony szüleink mindennap elhagynak,
és délig ránk se néznek, szép dolog.
Mostohát kapunk. Kikérdez, meghallgat,
megáll mellettünk. Szépen mosolyog.

Rosszak vagyunk, mint száz kakukkfióka
egy nádirigó-fészek melegén.
Szigorú gazda tanítgat a jóra,
szárnyunk növekszik, a betők helyén

meséket látunk, eszünk rügyezik,
felismerjük számok seregeit.
S kakukkolunk ritmusra, hogyha úgy kell:
ébred az erdő sok jómadár-tervvel.

Tanító nénik, kedves mostohánk
nádirigóként figyel mireánk,
kiröppent délután, visszavár majd reggel.
Fiókái maradunk szeretettel.